Abszolút Biztonság

2021.júl.18.
Írta: Executive Services Szólj hozzá!

Ez a nagy, piros gomb mire való?

 panic_button_kicsi.jpg

Közel másfél éves golbális bezártság után előbb pakoljuk be a bőröndbe a fürdőruhát, mint az esőkabátot, inkább nézegetünk gyönyörű videókat az úticélról, mint vészhelyzeti felkészítő tréningeket. Az elmúlt napok eseményei Németországban, Belgiumban, valamint Dél-Afrikában megmutatták, hogy bárhol, bármikor megtörténhet az, amit jobb lett volna elkerülni, és sok esetben lehet életmentő, ha az ember felkészült. Lássuk, mit tehetsz áradás esetén, vagy ha a nyaralás kellős közepén belecsöppentél egy kisebb fajta polgári zavargásba.

A tanácsaimat több mint 20 év, számos országban szerzett szakmai tapasztalata alapján írom le, amelyekből jónéhányat, mint férfi, apa és utazó is átéltem már. A célom az, hogy te felkészülj mindabból , amit én megéltem.

 security_awareness_kicsi.jpg

Fontos a tudatosság

Mindig legyünk felkészültek és tudatosak abban, amit teszünk, amit mondunk, ahogy felkészülünk egy útra.

Ha olyan helyre utazunk, ahol magas bizonyos veszélyhelyzetek elfordulása tanuljuk meg, hogy hogyan tudjuk elkerülni, valamint kezelni a helyzetet.

Vegyünk részt vészhelyzeti felkészítő tréningeken.

Óvjuk az értékeinket, az adatainkat, valamint a személyes biztonságunk.

Tudatosítsuk magunkban, hogy a saját biztonságunk a saját felelősségünk és feladatunk.

Ha vészhelyzetben cselekvésre szánjuk el magunkat, tudjuk, hogy mit miért csinálunk, mert az átgondolatlan cselekvéssel sokszor nagyobb veszélybe sodorjuk magunkat.

 flood_kicsi.jpg

Áradás

Végy egy nagy levegőt és

Áradás gyakran hurrikán kísérőjelenségeként, vagy heves esőzések alkalmával alakul ki, így az erős szél és a szél által felkapott tárgyak mellett ettől is meg kell óvnunk magunkat.

Ha számítani lehet az áradásra, akkor vigyünk be minden olyan tárgyat, amit az áradás elsodorhat. Amit nem tudunk bevinni, azt rögzítsük.

Ha van rá időnk, hogy elhagyjuk a veszélyeztetett területet, akkor haladéktalanul tegyük meg.

Ha az épületben rekedtünk és áradás van, akkor menjünk egy olyan helyiségbe, ahol távol vagyunk az ablaktól.

Ha tudunk, akkor egy jól szigetelt, ablaktalan helyiségben keressünk menedéket, ami az áradás szintjétől magasabban van.

Ne próbáljunk meg a megáradt vízen keresztülúszni. A víz sodrása túl erős ilyenkor és hamar elsodor, akár még autóval együtt is.

Ha nyílt területen ér minket az áradás, akkor menjünk a legmagasabb magaslati pontra, amire tudunk.

A katasztrófa következtében leállhat a közműellátás, a közlekedés, az internet és mobilhálózat, így számítsunk rá, hogy a kommunikáció, a közlekedés és akár az alapvető élelmiszer beszerzése is nehézségekbe ütközhet.

Maradjunk a biztonságos helyen addig, amíg a hatóságok másként nem utasítanak. Ne próbáljunk meg visszamenni az értékeinkért addig, amíg nem biztonságos.

Érdemes a telefonunk akkumulátorát tartalékolni vészhelyzet esetére, ha nem tudjuk tölteni és csak a legfontosabb funkciókat használni, valamint hívásokat kezdeményezni.

Adj életjelet magadról!

Jelentkezzünk be hozzátartozóinknál és tudassuk velük, hogy jól vagyunk.

Tudassuk az országunk helyi képviseletével, hogy ott tartózkodunk és, hogy jól vagyunk. Kérjünk segítséget, ha szükséges.

A közösségi média oldalunkon használhatjuk a vészhelyzeti visszajelző (kríziskezelés) funkciót, hogy tudassuk ismerőseinkkel, hogy biztonságban vagyunk, valamint értesítést adjunk az eseményről.

Ha a helyzet lehetővé teszi hagyjuk el a veszélyeztett területet, amilyen hamar lehetséges.

 wto_protests_in_seattle_november_30_1999-1024x622.jpg

Lázadás

Polgári engedetlenség bárhol, bármikor előfordulhat, teljesen különböző okokból, különböző formában. Lehet egy kis létszámú, békés tüntetés, ami egy szűk területre korlátozódik, de lehet, hogy ez hamar megváltozik és egy nagyobb méretű, erőszakos megmozdulássá fajul.

Az is kérdés, hogy az adott hatalom miként reagál egy ilyen megmozdulásra. Van, ahol ez beletartozik az emberek véleménynyilvánítási szabadságába, de van, ahol a legkisebb megmozdulást is agresszívan igyekeznek elfojtani.

Az arab tavasz idején pont a közel-keleten dolgoztam és körülöttünk mindegyik országban elég forró lett a helyzet, így árgus szemekkel figyeltük és követtük mi is az eseményeket és különböző forgatókönyveket készítettünk, ha erre az országra is átterjed. Szerencsére az ország vezetése jól kezelte a helyzetet, így pár kisebb tüntetést és letartóztatást követően megnyugtató mederben haladtak tovább a dolgok, de a levegőben folyamatosan benne volt a lehetősége annak, hogy komolyabbra forduljon a helyzet.

Fontos tehát, hogy mindig informálódjunk előre, hogy éppen mi történik az országban, ahová utazunk, ami a biztonságunkat befolyásolhatja. Ha előre lehet tudni, hogy ilyen megmozdulások várhatóak, kerüljük el azt a területet.

Előfordulhat, hogy egy ilyen eset után kijárási tilalmat vezetnek be, vagy egyéb szigorú korlátozást, súlyos büntetés terhe mellett. Ha ilyen történik, mindenképpen tartsuk be a korlátozásokat, ne kockáztassuk a biztonságunkat.

Mit tegyünk, ha már benne vagyunk?

Ha ilyen esemény közepébe csöppenünk, ne várjuk meg, amíg a helyzet elfajul, hanem minél előbb menjünk biztonságos helyre.

Ha céges úton vagyunk, beszéljünk a cég utazásbiztonságért felelős munkatársával és kérjünk tanácsot a felmerülő helyzetre.

Amennyiben a helyzet annyira súlyossá válik, hogy evakuálni kell a lakosságot, mindig kövessük a hatóságok, vagy a nagykövetség útmutatását és utasításait.

Amennyiben nem lehetséges az országot elhagyni, keressünk egy biztonságos helyet.

Tegyük a helyet annyira biztonságossá, amennyire csak lehet. Tartalékoljunk be hosszabb időre elegendő élelmet, vizet. Zárjuk be az ajtót, ablakot, húzzuk be a függönyt és ne menjünk az ablak közelébe.

Vegyük fel a kapcsolatot olyasvalakivel, akiben megbízhatunk, valamint a nagykövetségünkkel, minél előbb, mert lehet, hogy a kommunikációs hálózatot is korlátozhatják, ha a probléma tovább mélyül.

Figyeljük a híreket, az eseményeket illetően.

Amennyiben a helyzet helyreállni látszik, akkor se menjünk ki egyből, informálódjunk, amennyire csak lehet, hogy éppen mi történik. Az ilyen események sokszor kiújulnak egy-egy rövidebb szünet után. Lehet, hogy elcsitultak a zavargások, de kijárási tilalmat, vagy egyéb korlátozásokat vezettek be.

Csak akkor hagyjuk el a biztonságot nyújtó menedékünket, ha ezt biztonságban meg tudjuk tenni.

Ezek a tanácsok a Biztonsági Akadémia “városi túlélés” vészhelyzeti felkészítő online tréning részét képzik, mely videós formában elérhető. A teljes képzés további vészhelyzetek kezelésével is foglalkozik.

 

Ha tetszett a cikk kövesse az Abszolút biztonság blogot!

Van-e érteme a korlátozó rendelkezéseknek így?

pexels-miguel-a-padri_an-3936421.jpg

Alapvetően - valószínűleg szakmámból adódan, vagy talán épp fordítva, azért ez a szakmám, mert ilyen a beálítottságom - a biztonsági szempontú “Jobb félni, mint megijedni” hozzáállás híve vagyok.

Ezért háborít fel a sok vírusszkeptikus, valamint a rengeteg álhíroldal minden valós alapot és tényt nélkülöző, agyatlan kiírása és véleménye, ami maga a koronavírus, vagy annak a súlyosságának a létezését próbálja tagadni, rengeteg követőt szerezve és befolyásolva, ostobaságokat terjesztve.

Nem fogják fel, vagy nem érdekli őket, hogy míg nekik az ostobaságok terjesztése csak követőket, azaz bevételt jelent, addig ők mások egészégével, biztonságával, esetleg életével játszanak.

A járvány, kisebb megszakításokkal, már lassan egy éve tartja béklyóban az országot, ami igen nagy pszichés és anyagi terhet jelent sok ember számára. Főleg azokéra, akik munkáját és megélhetését közvetlenül befolyásolja ez a helyzet.

Tavasszal, az első hullám alatt a legtöbb ember igyekezett elfogadóan viselkedni, de aztán, ahogy jött a nyár, lassan a türelem és megértés is elfogyott. Ekkor jött egy enyhítés, így korlátozottan ugyan, de lehetséges volt utazni, nyaralni. Ennek meg is lett a következménye, mert a járvány, a kezdeti, szigorú intézkedések hatására mutatott enyhe terjedése felfokozódott, így következett az újabb szigorítás.

yellow_pink_and_purple_be_ready_to_fight_covid-19_instagram_post.png

A legutóbbi szigorítás, ami már 3 hónapja tart, viszont nem tűnik olyan hatékonynak. Hiába a kijárási tilalom, az utazási korlátozás, a zárva tartott üzletek, a virus csak terjed. Ezen nincs mit csodálkozni, mivel jó Magyar módjára, egyre több ember próbálja azt kijátszanni, a rendszer hiányosságainak köszönhetően sikerrel.

  • Hiába az utazási korlátozás, ha bármilyen fénymásolt, házilag szerkesztett koronavírus teszttel át lehet menni a határon.
  • Hiába, ha maga a határőr engedi át a magánútról hazafelé tartó, határra érkező honfitársat, azzal a megjegyzéssel, hogy “Akkor ön most üzleti úton volt”.
  • Hiába, ha maga a kormány küldi ki a kijárási tilalom kijátszását lehetővé tevő munkáltatói igazolást mindenkinek, amivel rengeteg vissza is élnek, és vígan autókáznak este 8 után.
  • Hiába tartanak zárva az edzőtermek, éttermek, mozik, ha a hétvégi bevásárlás során százával hemzsegnek az emberek az áruházakban, bevásárló központokban.

Nem csoda, ha ez felháborítja azokat a vállalkozókat, akik viszont kénytelenek zárva tartani, mert ők nem tudnak, vagy nem akarnak kiskapukat keresni. A helyzet kényes, mert meg kell találni az egyensúlyt a járvány kezelése, az ország és az állampolgárok biztonsága, valamint az emberek megélhetése határmezsgyéjén.

A biztonsági szempontok pedig, mint sok más esetben is, sokszor ellentétesek. Ha az egészség- és élet biztonságának szempontjából nézzük, már akkor is két ellentétes igényt kellene egyszerre kielégíteni. Egyrészt, a virus terjedésével kerül sok ember egészsége, illetve élete veszélybe, másrészt viszont a hosszan elhúzódó szigorítások miatt léphet fel frusztráció,  pszichés problémák, valamint komoly megélhetési gondok sok embernél. Ha nekik kell mérlegre tenni, hogy koronavírust kapjanak, vagy éhen haljanak, akkor  lehet, hogy inkább az esélyesebb életbenmaradást “kínáló” első opció vállalhatóbbnak tűnik.

A kétségbeesett embernél veszélyesebb pedig nem nagyon van. Ez pedig újabb biztonsági problémákat szülhet, ami megnövekedett bűnözési rátát, valamint romló közbitonságot hozhat magával.

covid_globe.png

Mi akkor a jó megoldás?

A helyzet nem könnyű, hiszen egy világméretű problémával nézünk szembe.

Az országon belüli járványkezelési stratégiához mindenképpen figyelembe kell venni a egészségügyi, biztonsági, gazdasági szempontokat, valamint a globális helyzetet, illetve a többi ország által követett stratégiát is.

Egy dolog viszont biztos: Egyesek által könnyen áthágható, másokat viszont súlyosan érintő szabályokat hozni nincs értelme.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az Abszolút Biztonság blogot!

Milyen biztonsági kockázatokra figyelj a járvány idején!

 canva_coronavirus_statistics_on_screen.jpg

Az elmúlt hetekben a világ nagyot változott. A Koronavírus-járvány elérte a legtöbb országot, ami szinte minden ember életére és munkájára hatással van.

Az érintett országok nagy részében igyekeznek az emberek társas érintkezését korlátozni. Van, ahol a törvény teljes szigorával, mint például kijárási tilalommal és van, ahol egyelőre még csak ajánlás szintjén, azzal a céllal, hogy a vírus terjedését lelassítsák.

Ennek szerves részeként, aki csak teheti a munkáját is otthonról végzi, divatos szóhasználattal élve, „home office-ban” dolgozik.

Tavaly foglalkoztunk utazásbiztonsági cikksorozatunkban azzal, hogy hogyan tudjuk megvédeni otthonainkat, értékeinket, amikor üzleti útra, vagy nyaralni megyünk, a jelen helyzetben viszont pont a fordítottja áll fenn, azaz nagyon sok ember otthon marad, és az irodák, iskolák, munkahelyek maradnak üresen.

Sajnos az ilyen válsághelyzet nem mindenkiből a segítő szándékot hozza elő, hanem igyekeznek kihasználni a kínálkozó alkalmat és jogtalan haszonszerzésre próbálják használni azt.

Ilyen lehetőséget kínálnak például az üresen hagyott irodák, telephelyek, raktárak ahol nem csak a fizikailag mozdítható dolgok, hanem érzékeny adatok, szellemi termékek is veszélybe kerülhetnek.

Az üresen hagyott munkahelyeken fontos, hogy minél kisebb lehetőséget hagyjunk arra, hogy illetéktelenek oda bejussanak és eltulajdonítsanak akár fizikai javakat, de akár szellemi termékeket, adatot, információt.

Pár egyszerű, következetes lépéssel ennek az esélyét jelentősen csökkenthetük.

canva_burglar_at_a_window.jpg

Munkahelyünk, munkahelyi adataink védelme

  • Gondosan pakoljunk össze az irodában, tegyünk el minden dokumentumot, értéket, gépjármű kulcsot és bármi olyat, ami egy behatolónak értéket jelenthet, vagy az elvesztése a tulajdonosnak veszteséget.
  • Ha van, üzemeljük be riasztóberendezést, kamerarendszert.
  • Ha nincs, akkor vásárolhatunk, vagy telepíthetünk (vagy szakemberrel telepíttethetünk) behatolás-jelző, és/vagy megfigyelő rendszert, amiből manapság már az átlagember számára elérhető áron is vannak termékek.
  • Rendszeres időközönként ellenőrizzük, vagy ellenőriztessük a területet, hogy nem történt-e behatolás a területre. Ha van biztonsági szolgálat, akkor ezt megtehetjük úgy is, hogy rendszeres időközönként telefonon érdeklődünk. Ne feltételezzük azt, hogy egy üresen hagyott irodaházban a biztonsági szolgálat megfeszül a munkában és árgus szemmel figyelnek minden sarkot az épületben. Kérje, hogy rendszeres időközönként írásban dokumentálják, hogy ellenőrizték a területet. A későbbiekben ez bizonyító erejű lehet, ha visszatérve az irodába mégsem talál mindent rendben.
  • Ha nincs, akkor bízzunk meg vagyonvédelmi szolgáltatót, vagy kivonuló járőrszolgálatot, hogy ellenőrizze az épületet, telephelyet.

 covid19tracker.png

IT biztonság

Az, hogy egyre szélesebb körben térnek át home office üzemmódba azt is jelenti, hogy a cyber-fenyegetések is arányosan nőnek.

Mivel az egész világ a jelenlegi COVID-19 vírus terjedéséről szól a cyberbűnözők is igyekeznek ezt kihasználni és kártékony programokat oly módon terjeszteni, hogy azokat igyekeznek a járvánnyal kapcsolatos hírek, programok mögé rejteni.

Az egyik ilyen eset, amikor egy ismert és megbízható oldal Koronavírus térképét lemásolva rejtenek ártó kódot a programba, így próbálva megfertőzni azok számítógépét, akik tévedésből ezen hamis oldalra látogattak el, az eredeti helyett. 

Megjelent több hamis mobil app is, mint például a „COVID19Tracker” névre hallgató program, ami valós idejű koronavírus térképnek néz ki, valójában viszont egy zsarolóvírus, ami pénzt követel azért, hogy a telefonon tárolt adatokat ne törölje, mindehhez pedig 48 órát ad. Amennyiben az áldozat nem fizet, úgy azzal fenyegetik, hogy az adatait törlik, a közösségi média adatait pedig kiszivárogtatják.

A fentieken kívül még számos, kimondottan a Koronavírushoz köthető cybertámadás ért magán, vállalati és kormányzati hálózatokat az utóbbi hetekben.

Mit tehetünk ez ellen?

  • Ha home office-ba rendeltük a munkatársainkat, akik bizalmas adatokat kezelnek, lehetőség szerint a cég számítógépét és céges hálózatot használjanak erre a célra, ami megfelelő védelemmel van ellátva.
  • Mind a mobilkészülékünket, mind az asztali, vagy hordozható számítógépünket frissítsük a legfrissebb programverzióra.
  • Használjunk prémium vírusirtó szoftvert, ami 24 órás védelmet biztosít.
  • Kerüljük a gyanús, nem megbízható oldalak látogatását. Az egyik ilyen mód az, ha a https:// kezdetű oldalakat részesítjük előnyben. Amennyiben a honlap nem https://, hanem csak http://-vel kezdődik, állítsuk le a betöltést és futassunk a gépen vírusvizsgálatot.
  • Ismeretlen felhasználótól kapott email-ben, vagy sms-ben szereplő linket soha ne nyissunk meg! Ha a link látszólag egy megbízható weboldalra irányítana, írjuk be a weboldal címét manuálisan a böngészőbe, az helyett, hogy a kapott linkre kattintanánk.
  • Sose telepítsünk programot ,applikációt nem megbízható forrásból!
  • A Google Play, App Store, vagy Windows Store lényegesen biztonságosabb, bár még ott is átcsúszik egypár trükkös program.

canva_elderly_woman_with_glasses_using_a_mobile_phone.jpg

Családtagjaink védelme

Bizonyos bűnözői körök, akik „békeidőben” is az elesett, kiszolgáltatott társadalmi réteget, azaz az idős, nyugdíjas embereket próbálja átverni ilyenkor a módszerüket is az aktuális helyzethez igazítják.

Ilyen lehet például a „örökzöld” adomány gyűjtés, vagy éppen az önkormányzat, vagy egészségügyi szolgáltató nevében az idős ember lakhelyének fertőtlenítésére tett ígérettel való kapcsolatfelvétel, ami rendszerint az áldozat kifosztásával jár.

Sajnos a COVID-19 vírus az idős emberekre jelenti a legnagyobb veszélyt, így a fertőzés átadásának a veszélye miatt a családtagoknak most nincs meg a lehetőségük, hogy magukhoz vegyék őket, vagy rendszeresen személyesen látogassák őket, de így is rengeteget tehetnek idős hozzátartozóik biztonsága érdekében.

  • Rendszeresen tartsuk a kapcsolatot idős hozzátartozóinkkal interneten, telefonon.
  • Ha nem laknak messze, akkor munkába jövet-menet, elmehetünk kocsival a ház előtt (ha nem home office-ban dolgozunk), vagy akár a ház elől telefonon felhívva is beszélhetünk velük.
  • Szerezzünk be nekik a lakás biztonságát támogató technikai eszközöket, mint pl IP kamera, személyi vészhívó, stb…
  • Érdeklődjünk arról, hogy nem keresték-e a fenti példákhoz hasonló témákban.
  • Tájékoztassuk őket az ilyen jellegű átverésekről és arról, hogy mit tegyenek ilyen esetben.
  • Gondoskodjunk róla, hogy minden létfontosságú gyógyszer, élelmiszer legyen otthon, hogy ne kelljen emberek közé menniük.
  • Szerezzük be nekik a szükséges védőeszközöket, úgy mint FFP2, vagy FFP3 arcmaszk, gumikesztyű, kézfertőtlenítő, felületfertőtlenítő. Tanítsuk meg őket ezek szakszerű használatára és, hogy milyen esetben kell használni.
  • Határozottan kérjük meg őket, hogy ne menjenek társaságba! Az egészségük, az életük a tét!

A pánik nem segít, de a felelőtlenség sem. Sokat tanulhatunk a többi érintett ország helyzetéből. Láthatjuk, hogy mi történik azokban az országokban, ahol későn és lazán kezelték / kezelik a helyzetet. Fontos, hogy felelősen és megfontoltan cselekedjünk ezekben a nehéz időkben.

Gondolkodjunk felelősen, vigyázzunk magunkra, értékeinkre és egymásra!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az Abszolút Biztonság blgot!

Hogyan válassz erős, de megjegyezhető jelszót

cyber-security-red-keyboard-shutterstock17.jpg

Néha nagy kihívást jelent, hogy az összes digitális eszközünk, különböző regisztrációink, email és közösségi média fiókjaink biztonságáról gondoskodjunk, megfelelően erős, számunkra megjegyezhető, de mások által mégis nehezen feltörhető jelszó segítségével.

A legnagyobb hibákra sok cyber-biztonsággal foglalkozó szakember, internetes portál felhívja a figyelmet, mint például, hogy ne használjuk ugyanazt a jelszót mindenhová, vagy kerüljük a tipikus, nagyon könnyen kitalálható jelszavakat, mint például a „jelszó123”, valamint ennek idegen nyelvű változatai, de valljuk be, nem könnyű 5-10 különböző, egyenként megfelelően erős, mások számára nem, vagy nehezen megfejthető, számunkra viszont megjegyezhető jelszót kitalálni.

Ahhoz, hogy a megfelelő jelszóban tudjunk gondolkodni érdemes tudni, hogy mik a leggyakoribb jelszó feltörési módok.

Hacker programok:

A legtöbb hacker program szótári szavak, valamint számsorok alapján próbálja megfejteni adott fiókok jelszavait, legtöbbször nem célzottan, hanem tömegesen, ráuszítva egyes szolgáltatókra, vagy honlapokra. Itt nem feltétlenül maga a személy a célpont, így a személyes adatok nem játszanak szerepet, főleg egyszerűbb programok esetében.

Manapság, a „big data”, vagyis a nagy adathalmazok begyűjtése és különböző célokból való elemzése korában már léteznek olyan kifinomult programok, amik a begyűjtött adatok alapján próbálhatnak meg hozzáférni az eszközeinkhez és kitalálni a jelszavainkat. Itt már felhasználásra kerülhetnek az általunk közzétett nyilvános adatok, képek, bejegyzések, stb…

Személyes célzás:

Előfordulhat, hogy célzottan, személyesen próbálnak valaki adataihoz hozzáférni és a fent említett programok helyett, vagy mellett, élő ember is megpróbálja a jelszavunkat megfejteni. Ez történhet üzleti, magánjellegű és egyéb okokból. Ilyenkor a legelső kiindulási pont a célszemély személyes adatai, mint például név, lakcím, kedvenc autó márka, járművünk rendszáma, gyermekek neve, személyes adatai, valamint bármilyen személyes adat, amihez nyilvánosan hozzá lehet férni. Ilyen lehet például az illető közösségi média profiljából nyert információk felhasználása. Ezért is fontos, hogy odafigyeljünk, hogy milyen információt osztunk meg magunkról nyilvánosan.

canva_cybersecurity_kicsi.jpg

Nem véletlen, hogy az „erős” jelszó követelménye, hogy tartalmazzon kis és nagybetűket, számokat, valamint speciális karaktereket, sőt, sok szolgáltatónál elvárás egy minimális karakterszám (pl. 5, vagy 8, de akár ennél is több), de az is elvárás lehet, hogy ne legyen felismerhető, szótárban is megtalálható szó.

Hogyan tudunk akkor mégis olyan jelszót kitalálni, ami megfelel mindazon biztonsági követelményeknek, hogy „erős jelszó” legyen de mi is meg tudjuk jegyezni.

Itt van pár lépésben, hogy hogyan tehetjük ezt meg.

 

Első lépés

Válasszunk egy viszonylag hosszú szót, vagy akár nevet.

Igen, írtuk, hogy ez nem a legjobb megoldás, de mi nem állunk itt meg a jelszó készítésnél.

A példákban legyen ez a szó a „Flórián tér”. Hogy egy szó legyen belőle, ékezetes karakterek nélkül, írjuk így: „Floranter

 

Második lépés

Adjunk a szavunkhoz pár extra karaktert

Pl.: Floranter – Fhlorianther

Itt már csak annyit kell megjegyeznünk, hogy mit változtattunk rajta. Jelen esetben beszúrtunk két H betűt.

 

Harmadik lépés

Változtassunk meg pár karaktert számokra, valamint speciális karakterre.

Erre legalkalmasabb az o, e, i betűk, amiket fel lehet cserélni 0, 3, 1-re, az a betűt pedig @-ra.

Fhlorianther – Fhl0r1@nth3r

Ez már egy elég bonyolult jelszó ahhoz, hogy a legtöbb rendszer elfogadja erős jelszónak, mégis elég könnyű ahhoz, hogy mgjegyezzük, hiszen ez még mindig "floranter", pár változtatással.

 

Negyedik lépés

Ha még mindig szeretnénk tovább bonyolítani, akkor adhatunk hozzá extra karaktereket, betűket, számokat. Itt is az a lényeg, hogy olyan adatot adjak hozzá,amit meg tudok jegyezni.

Például, ha hozzá szeretném adni, hogy 1978. Akkor azt megtehetem úgy is,hogy elé teszem ,hogy 19 és mögé, hogy 78.

Pl: 19Fhl0r1@nth3r78

 

Na jó, de hogy lesz ebből több eszközön is felhasználható jelszó?

A válasz elég egyszerű.

Minden egyes eszközhöz, vagy regisztrációhoz módosítok rajta egy kicsit.

Hogy még könnyebb legyen megjegyezni őket sorba rakhatom az eszközeimet, vagy regisztrációimat, és annak megfelelően módosítom a jelszavakat.

pl.

  1. Facebook – 19Fhl0r1@nth3r78
  2. Gmail 19Fhl0r1@nth3r79
  3. Instagram – 19Fhl0r1@nth3r80

A sort lehet folytatni bármeddig.

 Az, hogy milyen szabály szerint módosítok rajta csak rajtam múlik és csak én fogom tudni, valamint azt is ,hogy hogyan rendeztem sorrendbe a regisztrációimat.

 

Válts jelszót rendszeresen

Mivel nem csak a saját gépünkön, hanem a szolgáltató szerverein is van nyoma a jelszavunknak, így az akkor sincs feltétlenül biztonságban, ha kellően bonyolult lett, mert, mint számos adatszivárgásról szóló hír is bizonyítja, rendszerint sikerül adathalászoknak egy-egy szolgáltató - akár teljes - ügyfélbázisához, valamint az ő jelszavaikhoz hozzáférést szerezni.

Nincs nagyobb biztonságban a jelszavunk a jelszókezelő programokban elmentve sem, hiszen azok is legalább annyira sérülékenyek, mint bármilyen más, internetes szervereken tárolt adatot kezelő program.

Ezért is javasolt a jelszavunk rendszeres időközönként való cseréje, módosítása. Néhány program meg is követeli, hogy az előzőtől teljesen eltérő jelszót adjunk meg, mint az előző, de ha nem ennyire szigorú a szolgáltató,akkor is érdemes így eljárni.

 

He tetszett a cikk kövesse az Abszolút Biztonság blogot!

Izomagy vs. biztonsági szakember

Írhattam volna címnek azt is, hogy „Nem mindenki testőr, aki annak látszik.”

A videó, amin a Terminátort hátba rúgják egy rendezvényen, bejárta világot, így nem nagyon kell elmesélni senkinek, hogy mi történt.

Nem kell ahhoz sem nagy szakmaiság, hogy rájöjjön az ember, hogy valami el lett baltázva, ha egy biztonsági emberekkel körülvett hírességgel ez meg tudott történni, miközben, a felvételek tanúsága szerint legalább kettő fő, biztonsági szakembergárdával van körülvéve.

Több cikket is írtam már arról ezen a blogon, hogy egy jó biztonsági szakembernek milyen fő szempontoknak kell megfelelni, és miért is van szükség például egy híres harcművésznek, vagy akciófilm-sztárnak testőrre. Ez az eset fényesen példázza a miértet.

Az indokot sem kell feltétlenül kivesézni, hiszen rengeteg oka lehet annak, hogy egy híres embert fizikai támadás ér, legyen az egy egyszerű részeg, aki éppen azt sem tudja, hogy mit csinál, vagy egy őrült rajongó, aki a rajongása tárgyát akarja valamilyen módon, akár előre kitervelten, akár ad-hoc módon megtámadni, vagy csak egy, a célszemélytől független ok, ahol ő csak az eszköz az elkövetőnek ahhoz, hogy a „15 másodperc hírnevet” megszerezze, bármilyen oka is legyen rá.

Egy biztos, az élőerős személyvédelem elsődleges célja a biztonsági kockázatok feltárása, a védett személy biztonságát fenyegető helyzetek megelőzése, és csak az utolsó lépés a támadás elhárítása, a támadó elfogása, az intézkedő hatóságoknak való átadása, valamint a védett személy esetleges sérüléseinek ellátása, a veszélyzónából való kimentése. Ha a támadás megtörtént, az azt jelenti, hogy a rendszerbe már hiba csúszott, hiszen a személyvédelem elsődleges célja az, hogy ez meg se történhessen. A biztonsági szakembernek pedig erre is fel kell készülni, és kezelni a bekövetkezett helyzetet.

Természetesen, ahol az élet a forgatókönyvíró, sok esetben csúszik hiba a számításokba, és nem lehet miden egyes esetre felkészülni, és megelőzni. Legyünk azért igazságosak, máshol és máskor is történt már olyan, hogy, akár egy különlegesen védett személy ellen is tudtak merényletet elkövetni, néha sikerrel, néha sikertelenül.

Vegyük például Jichák Rabin, Izrael egykori miniszterelnökét, akit a fokozott biztonsági intézkedések, és testőrök hada kíséretében lőtte agyon egy merénylő 1995-ben. A neki szánt három golyóból egyet a testőre kapott, aki túlélte a támadást, a védett személy viszont meghalt. Itt nem lehet azt mondani, hogy a biztonsági szakemberek képzetlenek lettek volna, mégis meg tudott történni az, aminek nem lett volna szabad. Volt szerencsém egyszer együtt dolgozni az egyik biztonsági tiszttel, aki benne volt a személyvédelmi egységben, amikor az ominózus eset történt. Ő egyszerűen úgy kommentálta az esetet, így, sok év távlatából, hogy „Hát igen, ez nem sikerült túl jól, de tanultunk belőle.”

Példaként lehetne még említeni John Fitzgerald Kennedy halálát is, 1963-ból, akit szintén egy merénylő lőtt le. Mint az Egyesült Államok Elnöke, neki is volt különlegesen képzett biztonsági szakembergárdája, mégis megtörtént a végzetes támadás.

De térjünk vissza a Schwarzenegger-ügyre. Bár, ő nem egy regnáló miniszterelnök, bár voltak ilyen ambíciói is, elég híres ahhoz, hogy szüksége legyen jól képzett biztonsági szakemberekre, főleg, ha nyilvános szereplésre szánja rá magát, amit, valljuk meg, elég gyakran megtesz, hiszen ez a munkája része.

A videó felvételek tanúsága szerint, miközben Arnie az ugrálókötelező kislányt videózza, a vele lévő biztonsági emberek, az helyett, hogy a védett személy környezetét figyelnék, azt nézik, hogy mit is csinál éppen a „főhős”, így nem veszik észre, hogy a támadó eszeveszett tempóban rohan a védett személy felé, majd ugrásból, páros lábbal jól hátba rúgja. Csak a rúgás után, miután a támadó földre ér, kap észbe a hozzá közelebb álló izomkolosszus, és fogja le, majd vezeti el.

Azt, hogy hol hibáztak a biztonsági emberek, sok ponton lehetne keresni. Egy ilyen rövid videó részletből nem lehet megmondani, hogy ki lehetett-e volna szűrni, akár már a beléptetésnél a támadót, vagy, amikor a tornaterem pályáján elindult a védett személy felé, de az az egy 100%-os biztonsággal kijelenthető, hogy a két személyi testőr nem volt a helyzet magaslatán, amikor a nézőközönség módjára azt bámulta, hogy mit csinál a védett személy, az helyett, hogy a védett személy közvetlen környezetét figyelték volna közösen, 360°-ban.

Ebből is látszik, hogy, a közhiedelemmel ellentétben, a méret egyáltalán nem minden, ebben a szakmában. Nem az számít, hogy mennyi szteroidot pumpál valaki magába, mennyivel nyom fekve, vagy éppen mekkora erővel üti meg a boxgépet a vidámparkban. A személyvédelem, egy tervezésen, szervezésen, és megelőzésen alapuló csapatmunka, ahol a testőrt nyaktól felfelé fizetik.

És, hogy mi a tanulság? A hibák is jók valamire, mégpedig arra, hogy azokat kielemezve, kiértékelve, tanulságul szolgáljanak, és a szakemberek megtegyék a megfelelő lépeseket a hasonló incidensek elkerülése érdekében. Ez szerves része a munkának, és a fejlődés alapját adják. A kérdés, hogy ki az, aki hajlandó elismerni, ha hibázik, kielemezni annak ok-okozati összefüggéseit, és ezt a fejlődés szolgálatába állítani.

Ja, és persze, ha személyvédelmi szolgáltatásra van szükség, ne feltétlenül a legolcsóbb, és ne is a legmarconább kinézetű embereket felsorakoztatni tudó szolgáltatót válassza valaki, hiszen nem mindegy, hogy ki az, akit beenged a privát életébe, aki részese lesz a magánéletét, üzletét érintő bizalmas információknak, és nem utolsó sorban, akire az életét is rábízhatja, ha úgy hozza a sors. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az Abszolút Biztonság blogot!

Miért kell egy képzett harcművésznek testőr!

jason_momoa_s_bodyguards.jpg

Ez a kérdés gyakran felmerül, amikor olyan világhírű személyek jelennek meg a nyilvánosság előtt biztonsági kísérettel, akik rendelkeznek küzdősport, vagy harcművészeti jártassággal. Sok mém készült legutóbb például Jason Momoa testőreiről is, akik szemlátomást alacsonyabbak, mint a védett személy és ez laikusok számára azt a képet sugallja, hogy egy hatalmas termetű, harcművészetekben jártas személyre teljesen feleslegesen vigyáznak.

Mint az egyik régebbi cikkemben is írtam, a jó személyvédelmi szakembert nem feltétlenül a termetéért fizetik, hanem a szaktudásáéért. Igaz, a celeb-világban sok esetben a látvány néha fontosabb része a személyvédelemnek, mint maga a szakmaiság, de sok esetben ez inkább a showbusiness része. Nem kell ahhoz két méter magasnak és 120 kiló színizomnak lenni, hogy valaki jó testőr legyen. Az is igaz viszont, hogy a kirívó különbségek sem túl előnyösek a személyvédelmi szakember és a védett személy között. Főleg, ha nem csapatmunkáról, hanem úgy nevezett „low level” személyvédelmi munkáról beszélünk, ahol sok esetben egy fő vigyázza a védett személy biztonságát. Teljesen más elvárásoknak kell megfelelni például üzleti körökben, ahol a személyvédelem nem feltétlenül kell, hogy látványos legyen, sőt, sokszor kifejezett igény, hogy a biztonsági szakember „üzleties” megjelenésű legyen és ne keltsen feltűnést exkluzívabb környezetben sem, míg máshol az elrettentés részeként látványos, kigyúrt embereket alkalmaznak. Magának a megjelenésnek viszont nem sok köze van a szakmaisághoz. Sőt, sok esetben egy „láthatatlan” testőr sokkal képzettebb, mint a látványosan demonstratív kollégája.

De kanyarodjunk vissza az eredeti kérdésre, hogy miért is lehet szüksége egy Jason Momoa, vagy éppen Jackie Chan-féle embernek személyi testőrre, hiszen, ahogy sokan vélekednek, meg tudják védeni magukat.

1222225_jackie-chan-02-bs.jpg

Ezek az emberek általában igen híres és „nagy értékű” emberek, rengeteg rajongóval, akik igen sokat érnek az őket foglalkoztató cégeknek. Legyen az egy profi sportoló, akik dollármilliós meccseket vív, vagy filmszínész, aki szintén dollár-százmilliós produkciókban vesz részt. Ezeknek az embereknek megvan a saját maga feladata, elfoglaltsága, legyen az egy filmforgatás, egy koncert, egy meccs, egy rendezvényen való részvétel, vagy bármi egyéb. Még ha fizikailag meg is tudná védeni magát, szinte biztos, hogy ő nem azzal akar foglalkozni, hogy az őt körülvevő tömegből próbálja kiszúrni, hogy ki az, aki neki ártani akarhat, legyen az egy támadó, vagy egy túlfűtött rajongó. Ez mellett pedig azt a kockázatot sem vállalhatja sem ő, sem pedig az őt foglalkoztató menedzsment, vagy cég, hogy egy esetleges sérülés miatt meghiúsuljon a szerződött film, vagy meccs, vagy egyéb esemény, ami igen magas bevételkiesést eredményezne mindenkinek.

Egyáltalán nem biztos, hogy azért mert valaki híres sportoló minden helyzetben meg is tudja védeni magát egy esetleges támadással szemben. Teljesen más világ egy küzdőtéren, szabályok szerint, egy hasonlóan képzett ember ellen 2-3 perces meneteket vívni, mint egy utcai, sok esetben akár fegyveres támadást megelőzni, vagy elhárítani. A személyvédelmi szakember feladata legfőképpen az előbbi, azaz a megelőzés, nem pedig az, hogy nekiálljon verekedni a sikátorban a védett személy helyett. Ahhoz, hogy a megelőzés hatékony legyen, pedig szakmailag felkészült személyvédelmi csapat kell, ami feladata a védett személlyel kapcsolatos biztonsági fenyegetések feltárása, ezek megelőzésére történő intézkedések kidolgozása és végrehajtása. A legalaposabb biztonsági előkészületek ellenére is előfordulhatnak olyan események, amelyek veszélyhelyzetet eredményezhetnek a védett személy számára, mint például ad-hoc jellegű támadások, műszaki balesetek, vagy éppen természeti katasztrófák. Egy képzett személyvédelmi szakembernek ilyen helyzetben is tudni kell azonnal reagálni, az esetleges támadást elhárítani, a védett személyt biztonságba helyezni, szükség esetén a sérüléseit a helyszínen ellátni, valamint a kiérkező hatóságokkal, mentőegységekkel a kapcsolatot tartani, információt megosztani. stb…

Milyen veszélyek leselkedhetnek egy híres emberre?

A védett személy tevékenységétől, életvitelétől, üzleti kapcsolataitól és sok egyéb tényezőtől is függ, hogy kinél milyen biztonsági fenyegetés a legvalószínűbb. Egy ismert sztár esetében legtöbb esetben nem egy előkészített, szervezett támadástól kell tartani, hanem legtöbbször a rajongó tömeg kiszámíthatatlan viselkedése, a tömegben esetlegesen előforduló szélsőséges rajongók reakciói okozhatnak kellemetlenséget, ami akár életveszélybe is sodorhatja a védett személyt. Képzeljük csak el, amikor megérkezik egy ismert sztár egy rendezvényre, ahol több száz, vagy akár több ezer ember várja már a bejáratnál és mindenki csak egy fotót, egy kézfogást, vagy egy szelfit akar vele. Természetesen, mindenki az első akar lenni és senki nem akar kimaradni a dologból, a sztárnak pedig esélye sincs kikerülni a tömeget. Ha mindenki kívánságának eleget akarna tenni, egyrészt órákig tartana, másrészt pedig olyan helyzet is kialakulhat a tömegpszichológia hatására, ami az illető testi épségét, vagy akár az életét veszélyeztetheti. Akármilyen kemény sportoló az illető, ezzel nem biztos, hogy meg tud és meg akar birkózni napi szinten.

Az érdekesség kedvéért nézzünk néhány közismert esetet a múltból, ahol a rajongás odáig fokozódott, hogy a rajongás tárgya áldozattá vált.

  • Az egyik legismertebb eset: John Lennont közvetlen közelről 5 lövéssel lelőtte Mark David Chapman, egy őrült rajongó, 1980 december 8-án. Érdekes tény, hogy még a 60-as években egy interjú során megkérdezték Lennont, hogy mit gondol, hogyan fog meghalni, amire azt válaszolta, hogy „Biztosan egy őrült fog kinyírni.”

 

  • A Damageplan és a Pantera zenekarok egykori gitárosát Dimebag Darell-t szintén egy rajongó (Nathan Gale) lőtte le a színpadon 2004 december 8-án.

 

  • Andres Escobar, kolumbiai futballista. Egy 2:1-re elveszített meccs után, melyben egy öngólt rúgott, 1994 július 1-én egy étteremben összetűzésbe került egy csapat szurkolóval az öngól miatt és a vita odáig fajult, hogy Escobart több lövéssel megölték.

 

  • Christina Gimmie, 22 éves énekesnőt 2016 június 10-én autogram osztás közben lőtte le egy fanatikus rajongója Kevin Loibl, aki egy fegyvert csempészett be a helyszínre, végigvárta a sorát, majd amikor sorra került egyszerűen lelőtte az énekesnőt. Miután Loibl-nek sikerült elmenekülnie a helyszínről öngyilkosságot követett el.

A listát még lehetne folytatni szinte a végtelenségig. A lényeg, hogy mind az elkövetési módok, mind pedig a motivációk elég széles skálán mozognak és sok esetben nélkülöznek minden logikát és kiszámíthatóságot, ami gyakran még a képzett szakembereket is kihívás elé állítja. Az, hogy valaki tud verekedni közel sem elég ahhoz, hogy ezeket a kihívásokat kezelni tudja.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az Abszolút Biztonság blogot!

Mennyire biztonságos a biztonsági táska

Mennyire vannak értékeink biztonságban a vágásállónak, vízállónak és adatlopás-biztosnak hirdetett biztonsági táskában.

A gyártó ígérete szerint a termék akár a strandon a napágyhoz rögzítve segít biztonságban tartanunk értékeinket.

Ismertető és stressz teszt.

A termék stressz-tesztje a videó második részében található, ami "FlexSafe full teszt" néven jelenik meg ezen videó végén.

Mit csinálnak a testőrök

szemelyvedelem.jpg

Sok ember számára nincs különbség a biztonsági szakma különböző szegmensei között, sőt, legtöbbjük nincs is igazán tisztában azzal, hogy vannak különböző szegmensei ennek a szakmának is. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen ha nem ebben a szakmában tevékenykedik valaki, akkor a legtöbb, amit ebből lát az a biztonsági őr a plázában.

A személyvédelemről még annyira sem gondolná az ember, hogy mennyire különböző területek vannak, ahol különböző képességek szükségesek.

Nézzünk meg 3 fő területet, ami a személyvédelmen belül is jól elkülönül.

Válságövezeti személyvédelem

hostile.jpg

Ez jellemzően az a terület, ahol előnyben részesítik az ex-katonákat, hiszen itt a körülmények és a feladatok is nagymértékben hasonlítanak. Elsődleges a fegyverkezelési tudás, a háborús övezetben szerzett tapasztalat, amit többnyire a hadseregben, különböző válságövezeti missziókban szereznek meg azok a szakemberek, akik aztán később civilként is ezen a területen maradva tevékenykednek. Bár, a fegyveres testületeknél eltöltött idő és tapasztalat fontos, sőt kifejezetten követelmény, az ilyen jellegű munkavégzésnél, azért nem automatikusan kerülnek át az emberek az állami erőszakszervezet oldaláról a civil védelmi piacra. Átképzéseken, szakmai tréningeken kell részt venni, valamint különböző szakmai engedélyeket megszerezni ahhoz, hogy munkát lehessen vállalni valamelyik privát biztonsági cégnél, aki ezen a területen szolgáltat. Lényeges különbség, hogy a privát szférában szerteágazóbb képességekkel kell rendelkeznie egy szakembernek, míg a hadseregnél, vagy hasonló feladatokat ellátó rendőri egységeknél jellemzőbb a szakosodás, hiszen ott minden feladatra jut egy (vagy több) külön ember. Fontos különbség még a hadseregben megszokottól, hogy a civil szférában a személyvédelmi csapatnak közel sincs olyan háttér-támogatása, mint amilyenhez egy válságövezeti katonai misszióban hozzászoktak. Ha baj van, akkor nekik maguknak kell képesnek lenni azt megoldani, nem jön a nehéztüzérség, hogy fedezze a bajban levő csapattársakat. 

Celebrity személyvédelem

celebrity_protection.jpg

Azaz Hollywood-testőrők. Ők azok, akiket a legtöbbször lát az ember TV-ben, különböző hírességek, énekesek, celebek mellett. Sajnos, az általános megítélés is ebből fakad az emberek részéről a személyvédelmi szakemberek irányába, mivel ez a terület a leglátványosabb, ahol a szakmai tudás helyett sok esetben inkább a „méret a lényeg”. Gyakran látni 2 méter magas, agyonszteroidozott, vagy éppen túlsúlyos biztonsági embereket, akik inkább funkcionálnak a showbiznisz részeként, látványelemként, mint valódi szakemberként. Szerencsére azért nem minden esetben van így. Léteznek igen jó szakemberek ezen a területen is, de sok esetben sajnos nem ez határozza meg a piacnak ezt a szegmensét. A nagyobb termet ezen a területen egyébként valóban nem lenne hátrány, hiszen sok esetben kell itt rajongó tömegeket távol tartani az ügyféltől, vagy éppen képesnek kell lenni keresztül menni a tömegen a testőrnek, hogy az ügyfelet biztonságba tudja juttatni, egy esetleges vészhelyzetben, de a túlságosan nagy testtömeg szakmai tudás nélkül nem, hogy nem hasznos, hanem inkább hátrányos.

VIP védelem

executive_protection-1.png

Azaz, Executive protection. Ez a területe a személyvédelmi szakmának nem mindig annyira látványos, így sokszor a laikusoknak nem is tűnik fel, hogy biztonsági emberek vannak egy adott ügyféllel. Mégis ez az a területe a személyvédelemnek, ahol a legszerteágazóbb szakmai képességekre lehet, vagy van szükség. Itt is fontos a megjelenés, de nem olyan formában, mint a fenti esetben, hanem pont ellenkezőleg. Mivel itt exkluzív környezetben mozgó üzletemberek az ügyfelek a legtöbb esetben, és a diszkrét megjelenés is sok esetben elvárt, a személyvédelmi szakembernek képesnek kell lennie beleilleni ebbe a környezetbe, így sok esetben az „üzleties” megjelenés favorizált. Ez a munka gyakran jár együtt rendszeres utazással, így a különböző kultúrák ismerete, azokban való otthonos mozgás, a különböző országok vonatkozó jogszabályainak ismerete, a biztonsági szempontból fontos egyéb helyi sajátosságok ismerte fontos tényező. Előfordul, hogy a biztonsági szakembernek nem csak és kizárólag a védett személy klasszikus értelemben vett fizikai védelme a feladata, hanem egyfajta személyi asszisztensként segédkezik a repülőjegy, vagy szállodai szoba, vagy éttermi asztal foglalásban, koordinálja az egyéb közvetlen személyzet feladatait (pl. sofőr, stb…). Látszólag ez nem mindig kapcsolódik szorosan a személyvédelmi tevékenységhez, sőt sok esetben azt tanítják, hogy a személyvédelmi szakember nem hordár és nem inas, viszont bizonyos szakmai szempontok is indokolttá teszik, hogy néha egyéb feladatokat is ellásson a „VIP testőr”. Minél kevesebb helyre megy el az ügyfél, például nem ő ugrik le az újságoshoz, vagy a mosodába a ruháért, hanem például elintézi a testőr, hogy ezek az ügyfélhez kerüljenek, annál kevesebb kockázatnak van kitéve, így annál nagyobb biztonságban van, ami a személyvédelmi szakember munkáját is megkönnyíti. A VIP személyvédelem lehet fegyveres, valamint anélküli is. Amennyiben a munka fegyveres és nemzetközi utazással is jár, tisztában kell lenni azzal, hogy melyik országban milyen törvények vonatkoznak erre.

Ha tetszett a cikk, kérjük kövesse az Abszolút Biztonság blogot!

Rejtett fenyegetés: 10 álcázott fegyver

1024px-no_guns_svg.png

A biztonsági emberek élete nem csak játék és mese. Az emberi találékonyság határtalan, ami sajnos nem mindig pozitív dolgokban nyilvánul meg. A biztonsági emberek feladatainak egyike sok esetben az, hogy a támadásra alkalmas eszközöket, fegyvereket ne engedjék be az adott területre, mint például szórakozóhelyek, rendezvények, repülőterek, egyéb kiemelt biztonsági fokozatú létesítmények. Ezt sok esetben szeretik kijátszani a "másik oldal" képviselői, különböző okokból, így a feladat nem mindig könnyű. Főleg akkor nem, ha nem csak az emberi találékonysággal kell szembenézni, már ami a fegyverek elrejtésének módját illeti, hanem azzal is, hogy sok gyártó kifejezetten arra törekszik, hogy ezt megkönnyítse, és olyan közbiztonságra különösen veszélyes eszközt és fegyvert gyárt, ami kimondottan azt a célt szolgálja, hogy azt más eszköznek álcázva be lehessen csempészni olyan helyekre, ahová azt egyébként nem lenne szabad.

Íme, 10 ilyen eszköz.

 

Esernyőnek álcázott kard

hidden_sword_in_umbrella.jpg

 

Fésűnek, hajkefének álcázott tőr

hidden_dagger_in_comb2.jpg

 

 

 

Övcsatba rejtett tőr / késhidden_dagger_in_belt.jpg

hidden_knife_in_belt_1.jpg

 

Bankkártya méretűre csukható kés

hidden_knife_in_credit_card.jpg

 

Tollnak álcázott tőr / kés

hidden_knife_in_pen_2.jpg

 

 

Kulcstartónak álcázott tőr

hidden_dagger_in_keyholder.jpg

Övcsat-boxer

brass_knuckles_belt_buckle.jpg

 

Övcsatba rejtett pisztoly

hidden_pistol_in_belt_buckle.jpg

 

Mobiltelefonnak álcázott pisztoly

hidden_gun_in_mobile.jpg

 

Iphone-nak álcázott pisztoly

iphone_gun.png

 

Ha tetszett a cikk, kérjük kövesse az Abszolút Biztonság blogot!

 

Mit tegyünk, hogy ne legyünk terrortámadás áldozatai!

suicide-bomber1-1024x536.jpg                                         

Normális esetben úgy kéne kezdenem ezt az irományt, hogy ha nem utazik válságövezetbe, akkor kicsi rá az esély, hogy terrortámadás áldozatává váljon. Sajnos, az elmúlt évtized eseményei azt mutatják, hogy ez az elmélet megdőlt, és már az úgy nevezett civilizált, modern világban is bármikor, bárhol előfordulhat ártatlan civilek tömegei ellen irányuló brutális terrortámadás. A terrortámadások elkövetési módjainak változását figyelembe véve pedig a tendencia afelé tolódik, hogy improvizált fegyverekkel, ad-hoc jellegű támadásokat hajtsanak végre a legváratlanabb helyeken, a védtelen civil lakosság ellen.

Mit tehet az egyszerű átlagember annak érdekében, hogy növelje a személyes biztonságát, és lehetőleg élve ússza meg, ha a közelében terveznek végrehajtani, vagy sikeresen hajtanak végre terrortámadást?

Sajnos, az emberek túlnyomó többségétől távol áll a biztonságtudatos gondolkodás. Ezt, akár még pozitívan is lehetne értékelni, mert ez azt is jelentheti, hogy olyan világban élt eddig, ahol nem kellett ilyen jellegű veszélyekkel szembenéznie. Viszont ez azt is jelenti, hogy nincs felkészülve rá, ha mégis belekerül egy ilyen helyzetbe. Pedig a felkészültség, és a gyors döntéshozó képesség életeket menthet kritikus helyzetekben.

Az emberek biztonságtudatos gondolkodásának nagyfokú hiányára a nyár folyamán elindított utazásbiztonsági cikksorozatom is jó példa, ahol a hozzászólók túlnyomó többsége nem is értette, hogy miről szólnak a cikkek. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen valószínűleg teljesen más érdeklődési körrel rendelkeznek, más munkakörben dolgoznak, így nem várható el, hogy a nap 24 órájában az őket körülvevő potenciális veszélyeken, és azok csökkentésére teendő intézkedéseken gondolkozzanak, viszont jó tanulságul szolgált abban a tekintetben, hogy van létjogosultsága az ilyen jellegű cikkeknek, tanácsoknak, még ha sokan teljesen értetlenül is állnak előtte jelen pillanatban. Remélem, hogy egy adott szituációban, amikor szükségessé válik, akkor mégis beugrik egy-két jó tanács az olvasónak, ami segít neki átvészelni a kritikus helyzetet.

Na, de térjünk vissza az eredeti témára. Hogyan óvjuk a saját biztonságunkat terrortámadás, vagy egyéb kritikus helyzet esetén.

Megelőzés

preparedness-feature.jpg

Az első és legfontosabb az előkészület, és a megelőzés. Ahogy mondani szokták, mindig olcsóbb és egyszerűbb a bajt megelőzni, mint a meglévő problémát orvosolni.

Utazás előtt, és ez már európai utazás esetén is erősen ajánlott, mindig nézzünk utána az úticélt érintő biztonsági helyzetnek. Ezt legegyszerűbben a konzulátus honlapján tudjuk megtenni, ahol számos ország aktuális biztonsági helyzetéről olvashatunk értékelést, ajánlást. Aki tud angolul, annak sok hasznos információval szolgálhat a CIA tények könyve egy adott ország biztonsági helyzetét, politikai stabilitását, a területen tevékenykedő terrorszervezetek, valamint szervezett bűnözői csoportok működési területét, tevékenységét, veszélyességét illetően.

Az úticélhoz közel eső rendőrkapitányság, kórház, tűzoltóállomás elhelyezkedését, címét, esetleg GPS koordinátáit sem árt beszerezni, valamint a helyi rendőrség és a konzulátus telefonszámát. Vészhelyzetben biztonságot nyújtó menedékként is szolgálhatnak ezek a létesítmények (kivéve instabil politikai helyzetű országban, ahol nem biztos, hogy az állami szervek „velünk vannak”).

Szerezzünk információt arról, hogy a környék, ahol a szállásunk van mennyire biztonságos. Ha lehetséges, akkor ne mászkáljunk el olyan területre, amiről tudni lehet, hogy kockázatos, vagy éppen nem tudunk róla semmit. Ismerjük meg a környéket és jelöljünk ki biztonsági menedékeket magunknak, és beszéljük meg a csoport többi tagjával, hogy vészhelyzet esetén ők is oda meneküljenek.

Az öltözetünket úgy válasszuk meg, hogy ne tűnjünk ki a helyi tömegből, valamint viselkedésünkkel is kerüljük a feltűnést. Egy támadó számára egy feltűnő öltözet, vagy feltűnő minta a ruhán, vagy feltűnő viselkedés célpont értékű lehet.

one_in_a_crowd_by_wooxscissorhands.jpg

Repülővel történő utazás esetén válasszuk a legrövidebb utat, ami a legkevesebb repteret érinti. Sok terrortámadás repülőgépeken, vagy reptereken történik. Minden repülőtér biztonsági szintje más és más, valamint egyes országok kedveltebb terrorista célpontok, míg mások kevésbé. Arra kell törekedni, hogy minél kevesebb kockázati tényező legyen az utazás során. Amennyiben nem tudunk közvetlen járattal repülni, válasszuk azt, ahol kisebb kockázatú, vagy magasabb biztonsági fokozatú reptereken kell átszállni. A repülőtereken a legbiztonságosabb terület a biztonsági ellenőrzésen belül eső terület, így arra kell törekedni, hogy minél rövidebb időt töltsünk ezen kívül. Érkezéskor minél kevesebb időt töltsünk az érkezési terminál nem biztonságos részén, és jussunk át mielőbb a biztonsági ellenőrzésen. Távozáskor pedig minél hamarabb távozzunk, amint kiléptünk a biztonságos területről.

A megérkezéskor lehetőleg válasszunk megbízható közlekedési módot, mint például egy személyes ismerős, aki elvisz minket a reptérről a szállásra, vagy egy jól ismert taxi társaság. Semmiképpen ne üljünk be privát taxisok, vagy magánsofőrök autójába, és ne osszunk meg idegenekkel semmilyen személyes, bizalmas információt.

A telefonunk mindig legyen feltöltve és legyen kéznél. A helyi hatóságok, valamint a konzulátus számát mentsük el a gyorshívási listába, hogy minél könnyebben elérjük.

crowd.jpg

Amennyire lehet, kerüljük a zsúfolt turistahelyeket. Ez nem könnyű akkor, ha az ember nyaralni megy és szeretné látni a helyi nevezetességeket, de ebben az esetben is lehet lépéseket tenni a biztonságunk növelése érdekében, például azzal, hogy nem a legforgalmasabb időben, és nem a legnagyobb csoporttal megyünk meglátogatni ezeket a helyeket. A terroristák célja legtöbb esetben a minél nagyobb számú áldozat, így azok a célpontok lesznek vonzóak számukra, ami nehezen védhető, és sok ember van jelen.

Mindig figyeljünk a környezetünkre, beleértve a minket körülvevő személyeket is! Amennyiben bármilyen gyanús tevékenységet, gyanús személyt, elhagyatott táskát, csomagot észlelünk, értesítsük a helyi hatóságokat és hagyjuk el a területet. Gyanús lehet például, ha valaki nyáron pulóverben, vagy kabátban van a tömegben, ha láthatóan valamit rejteget a ruhája alatt. Támadás előtt általában a támadó feszült, kialakul nála a „csőlátás” az előtte álló feladatra koncentrál, esetleg erősen izzad.

 

Mit tegyünk a támadás alatt és után

 brusszel.jpg

Amennyiben mégis megtörténik a tragédia és egy terrortámadás történik a közelünkben, amit sikerül túlélni, az első dolog, amit a biztonságunk érdekében tenni tudunk az, ha megőrizzük a nyugalmunkat. Ezt nem könnyű egy ilyen stresszhelyzetben, de a pánik jellemzően a legrosszabb tanácsadó.

Természetesen, az, hogy mi a helyes teendő függ a támadás jellegétől és a helyszíntől is, így nem lehet egy adott sémát ráhúzni az összes helyzetre. Más a teendő egy épületen belüli aktív lövész, vagy egy zsúfolt stadionbeli robbantás, vagy egy utcai tömeges gázolás esetén. Ezért fontos a helyzet azonnali értékelése, és a gyors döntéshozás, vagyis a szituációs tudatosság.

Az általános tanács a RUN-HIDE-FIGHT hármas, ebben a sorrendben.

Run – Menekülj!

activeshooter_run.jpg

 Amennyiben lehetséges minél előbb hagyjuk el a területet. Sok esetben követi az első támadást egy második, jellemzően akkor, amikor a hatóságok és a mentőcsapatok megérkeznek a helyszínre. Ez bevált taktika a terroristáknál. A menekülés akkor lehetséges, ha a támadás nyitott helyen történik, vagy olyan zárt helyen, ahol könnyen elérhető a menekülési út. Zárt helyen csak akkor próbáljunk meg menekülni, ha azt biztonsággal meg tudjuk tenni.

Hide – Rejtőzz el!

082813_active_shooter_training_4-thumb-646x430-150254.jpg

Amennyiben a menekülés nem lehetséges, úgy az elrejtőzést ajánlott választani. Amennyiben épületen belül történik a támadás, és nincs lehetőség kimenekülni, úgy egy megfelelő rejtekhelyet kell keresni. Nem árt ha tisztában van az ember ilyenkor azzal, hogy mi nyújt védelmet, és mi az ami csak rejtőzködésre alkalmas. Például egy gipszkarton fal alkalmas rejtőzködésre, de azt a támadó egy egyszerű kézifegyverrel is át tudja lőni. Optimális esetben olyan rejtekhelyet érdemes választani, ami védelmet is nyújt. Ha tudjuk, akkor a rejtekhely ajtaját zárjuk be, barikádozzuk el, és maradjunk a lehető legnagyobb csendben. Ha biztonságosan meg tudjuk tenni, akkor értesítsük a hatóságokat.

Fight – Támadj!

activeshooter_fight.jpg

Ezt a legvégső esetben ajánlott választani, amikor az előző kettő opcióból egyik sem válaszható. Amennyiben sem elmenekülni, sem elrejtőzni nincs lehetőség, úgy nagy valószínűleg áldozatul fogunk esni a támadóknak, hacsak nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk. Lehet, hogy nem hangzik túl jól, de ha már így is, úgy is jön a vég, akkor már nincs veszítenivaló, és ha egy halvány reménysugár van, hogy esetleg mégis felül tudunk kerekedni a támadón, akkor mindent meg kell tenni ennek érdekében. Erre nagyon jó példa a 2001 szeptember 11-ei terrortámadás, ahol az egyik repülő utasai megtámadták a gépeltérítőket és megpróbálták visszaszerezni a gépet tőlük. Bár, ők mind meghaltak, sikerült a gépet eltéríteni az eredeti célponttól, így sok másik ember életét megmentették.

 

Ha tetszett a cikk, kérjük kövesse az Abszolút Biztonság blogot!

 

süti beállítások módosítása